Menü
 
Egyéb cuccok
 
Anti

        

         

        

 
Hírek
Hírek : A legjobb Arsenal

A legjobb Arsenal

Wenger jelenlegi csapatösszeállítása változatlanul felveszi a versenyt még a "legyőzhetetlenekkel" szemben is. Utoljára egy tucat meccs után összegeztünk, de az 5 x 12 pont elérésénél ismét elérkezett az ideje egy ilyen jellegű írásnak.

Általában a kiesést elkerülő csapatok célkitűzése a 40 pont. A tabella másik végén ugyanakkor az 50 és a 60 pont fontos mérföldkövek- a szezon felénél.

Az Arsenal volt az első, akik elérték a félszázat, méghozzá Újév napján. A múlt heti Manchester City elleni 3-1-es győzelem azt jelentette, hogy Arséne Wenger csapata idén az első a 60 pont elérésében is. Ha a történelmi hagyományok folytatódnak, akkor májusban az ágyúsokat bajnokká avatják.

Egyetlen egyszer történt meg, hogy a csapat elsőként érte el a 60 pontot és mégsem nyerte meg a Premier League-et- ez a 2003-as Arsenal volt. Akkor 28 meccsből jutottak 60 pontra, míg az akkori végleges bajnok, a Manchester United 30 meccs alatt érte el.

Wenger első teljes évében mindkét csapatnak 30 meccs kellett az öt tucat ponthoz, akkor az ágyúsok csak néhány meccsel a vége előtt tudták bebiztosítani a bajnoki címet- akkor épp az Old Traffordon.

A francia mester másodszor 2002-ben tudta duplázásig vezetni az ágyúsokat. Akkor az Arsenal 29, a Manchester 30 meccs alatt érte el a hatvanas határt.

A klub legutóbbi- és valószínűleg az eddigi legjobb- PL győzelme 2004-ben volt. Wenger csapata vereség nélkül menetelt át a szezonon és február 10-én, 25 meccs alatt megszerezték a 60 pontot- ez ugyanaz, mint a csapat idei, ill. a Manchester tavalyi teljesítménye.

Ugyanakkor az igazsághoz tartozik, hogy a Chelsea rajt-cél győzelmeinél a határt 24, ill. 22 meccs alatt érték el.

Az elsők a hatvan pont elérésében:

Szezon.Első 60 pont.Bajnok.Meccsszám.Dátum.Végső pontszám

97/98......Man Utd....Arsenal......30...már. 31...78
01/02......Arsenal.....Arsenal......29...már. 4....87
02/03......Arsenal.....Man Utd*....30...már. 16..83
03/04......Arsenal.....Arsenal......25...feb. 10...90
04/05......Chelsea.....Chelsea......24...jan. 22...95
05/06......Chelsea.....Chelsea......22...jan. 15...91
06/07......Man Utd....Man Utd......25...jan. 31...89
07/08......Arsenal...........?.........25...feb. 2....??

* A táblázat jobb oldalán az adatok az aktuális bajnokra vonatkoznak- tehát 2002/2003-ban a Manchester Unitedre.

forrás: arsenal.com

 
Látogató
Látogató van az oldalon.
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Ne lopj!!!
 
Szavazás
Ki nyeri a Premier League-t?

Man. Utd.
Chelsea
Arsenal
Liverpool
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Arsenal
 
Szavazás
Melyik a legjobb kapus?

Edwin Van Der Sar
Oliver Kahn
Jens Lehman
Grégory Coupet
Iker Casillas
José Manuel Reina
Petr Cech
Francesco Toldo
Dida
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nézz be máskor is!
www.arsenallap.gportal.hu-azoknak akik szeretik az Arsenalt és azoknak akik nem!!!
 
Berkamp
       
 
Van Persie

     

 
Névnap

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!