Menü
 
Egyéb cuccok
 
Anti

        

         

        

 
Klubról
 
Az alapítástól az első világháborúig

Az Arsenal Futball Klub története akkor kezdődött, amikor a Woolwich Arsenal Lőszergyár dolgozóinak egy csoportja úgy döntött, hogy futball csapatot alakít 1886-ban. A klub a Dial Square név alatt játszott. Az első mérkőzésük egy 6-0-s győzelem volt az Eastern Wanderers felett, 1886 december 11-én. Nemsokkal később Royal Arsenal-ra változtatták elnevezésüket és a csapat folytatta barátságos mérkőzéseit és a helyi kupaversenyeken szerepelt az elkövetkező néhány évben.

1891-ben a klub professzionális szintre lépett és megváltoztatta ismét a nevét, most Woolwich Arsenal-ra, végül 1893-ban csatlakozott a futball ligához. Az Ágyúsok 1913-ban költöztek új otthonukba a Highbury-be, mint másodosztályú osztályú csapat. Az első világháborút követően törtek fel az első osztályba, ahol mindmáig szerepelnek.

Chapman és a dicsőséges harmincas évek

Herbert Chapman 1925-ben vásárolta fel az Arsenalt és 1930-ban megszerezték az Ágyúsok történelmük első trófeáját- legyőzve a Huddersfield Town az FA Kupa döntőben. A következő évadban lettek először bajnokok. 1933 és 1935 között a klub háromszor is elnyerte a bajnoki címet (ami csak négy csapatnak sikerült). Sajnálatos Chapman halála ezen szép menetelés közben, aki később az Arsenal legendái közé emelkedett.

George Allison vette át a csapat irányítását. Az uralom az évtized második felében tovább folytatódott, 1936-ban még egyszer megnyerték az FA Kupát és egy másik címet is 1938-ban. Ez idő alatt többen is megkapták a meccs legjobb játékosa címet a csapatból: Alex James, Ted Drake, Cliff Bastin, David Jack, Eddie Hapgood és George Male néhány ezen nevek közül. Ezen csapat volt minden idők legkiemelkedőbb gárdája a futball ligában.

A háborútól az első duplázásig

A második világháború megállította az Ágyúsokat a menetelésben, de Tom Whittaker lett az új menedzser és újabb sikerek következtek. Az Arsenal bajnok lett az 1947/1948 és az 1952/1953-as szezonban, FA Kupát nyert 1950-ben és második lett 1952-ben. A 60-as évek kevesebb sikert hoztak a trófeák szerzése terén, két elvesztett találkozót említhetünk meg a Liga Kupa döntőjében 1968 és 1969-ben. Bertie Mee a 60-as évek közepén vette át a csapatot és az Arsenal 1969/1970-es szezonra ért be, amikor is megnyerte az első európai trófeát legyőzve az Anderlechtet 4-3-ra a két fordulós Fairs Cup döntőben.

A folytatás még ennél is jobb volt a következő szezonban. Az Arsenal csapata olyan játékosokat tudhatott soraiban, mint Charlie George, George Armstrong, Ray Kennedy és a kapitány McLintock, megnyerték a bajnoki címet és az FA Kupát ugyanabban az évben. Megszerezték a White Hart Lane címet, amikor a ráadásban a Wembley-ben legyőzték a Liverpool együttesét és ezzel elnyerték a kupát. A csapat három egymás utáni évben képviseltette magát a Wembley stadionba az FA Kupa döntő keretében Terry Neill irányításával. A másodikat is megnyerték 3-2-es győzelemmel a Manchester United felett. A mérkőzést "Öt perces döntőként" emlegették. Az Ágyúsok 1980-ban eljutottak a Kupagyőztesek Kupája döntőjébe, azzal a csapattal, mely a következő játékosokat tudhatta sorai közt: Graham Rix, Frank Stapleton, Pat Rice, David O'Leary és Liam Brady, de elvesztették a büntetőpárbajt a Valencia-val szemben.
Georg Graham

1986-ban George Graham, tagja az 1971-es duplázó csapatnak, átvette a menedzserséget Dan Howe-tól és dicsőséges napok következtek. Az Arsenal megszerezte első Liga Kupa győzelmét 1986/67-ben, legyőzve a Liverpoolt 2-1-re a döntőben. Két évvel később megnyerték a League Championship-et, a híres utolsó perces góljával Michael Thomas-nak megszerezve a címet a 2-0-s győzelemmel az Anfielden. Egy újabb cím következett 1990/91-ben, amikor a csapat magáénak tudhatta a legjobb védekező alakzatot, így csak egy bajnoki mérkőzést vesztettek el az egész szezon folyamán.

Több trófea is következett. 1992/93-ban az Arsenal lett az első klub aki ugyanabban az évben mindkét hazai kupát megnyerte. A Sheffield Wednesday volt a legyőzött fél mindkét sorozatban. A Graham éra sikerei a következő szezonban kiteljesedtek. A remek menetelés a Kupagyőztesek Európa Kupájában egy emlékezetes 1-0-s győzelemmel zárult a Parma felett a koppenhágai döntőben, Alan Smith csatárnak köszönhetően. Az Arsenal nem tudta megvédeni címét a következő szezonban, az 1995-ös döntőben vereséget szenvedett a Real Zaragozaval szemben. Ez idő alatt George Graham elhagyta a klubot. Bruce Rioch vette át a helyét, aki azonban csak egy szezont töltött a csapatnál, de ez idő alatt leigazolta Dennis Bergkamp-ot.

Az Arsene Wenger éra

1997/98 volt Arsene Wenger első teljes szezonja a Highburyben, amikor is az Arsenal történelme során másodszor duplázott és hódította el a bajnoki cím mellett az FA Kupa győzelmet és a mester pedig megkapta a Carling Év Menedzsere címét. Dennis Bergkamp is nevezve volt a Football Írok Szövetségének (FWA) Év Játékosa és a PFA Év Játékosa kitüntetésre. A hihetetlen szezon beteljesülése volt a francia válogatott Emmanuel Petit és Patrick Vieira számára a franciák Világbajnoki győzelme Franciaországban.

Az ezt követő három évben a második helyezés elérése következett, 2000-ben pedig az Arsenal az UEFA döntőjébe jutott, ahol is büntetőkkel elvesztettük a mérkőzést. 2001-ben már a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig meneteltek az Ágyúsok, ahol vereséget szenvedtek a Valencia együttesétől. 2001/02 fordult a szerencsénk és a klub történetet során harmadszor duplázott a Chelsea legyőzésével az FA Kupa döntőben és a bajnokság meghódításával 13 mérkőzéses veretlenségi sorozat és az emlékezetes 1-0-s Old Traffordon aratott győzelemnek köszönhetően. Az Arsenal veretlen maradt otthoni pályáján a teljes évadban. Ez is közrejátszott abban, hogy Arsene Wenger nevezve lett Barclaycard Év Menedzsere címre, miközben Robert Pires az FWA Év Játékosának.

A következő évben az Arsenal nem tudta megvédeni címét, azonban az Ágyúsok lettek 20 év után az első angol klub, akik két egymást követő évben elhódították az FA Kupát az 1-0-s Southampton felett aratott győzelemmel Cardiffon. Thierry Henry jelölve lett a szezon játékosának a PFA és a FWA által egyaránt, és csatlakozott Dennis Bergkamphoz a halahatatlanok közt az évszázad góljával. A 2003/2004-es szezonban az Arsenal visszahódította a bajnoki címet egy csodálatos veretlenségi sorozat keretében, amikor is a klub az év során egyetlen vereséget sem szenvedett el. 11 ponttal végeztek az élen a második helyezett Chelsea előtt. A 13. bajnoki cím elnyerése során számtalan rekordot döntött meg a csapat. A spanyolok legfiatalabb tehetsége januárban érkezett- Cesc Fabregas- és az év végére megdöntötte a legfiatalabb Arsenal színekben pályára lépő játékosok rekordját 16 év és 177 napjával.

Az FA Kupa döntőben elszenvedett vereség a Manchester United ellen, illetve a Bajnokok Ligája negyeddöntő veresége a Chelsea ellen véget vetett a reménykedésnek, hogy sikerülhet egy felejthetetlen triplázás. A bajnokságban a legyőzhetetlenségi sorozat a következő évben tovább folytatódott és 2004 augusztusában megdöntötték a Nottingham Forest leghosszabb ideig tartó legyőzhetetlenségi sorozatát az angol futball bajnokságban. Az Ágyúsok 5 trófeát hódítottak el 4 év alatt megnyerve az FA Kupát büntetőpárbajjal a Manchester United-dal szemben.

A 2005/2006-os bajnokság volt a klub utolsó évada a Highbury-ben és végső tisztelgéssel búcsút intettek a klubnak 93 éven át otthon biztosító stadionnak. A negyedik helyezést és a Bajnoko Ligájában való szereplés jogát az utolsó játéknapon biztosította be a csapat 4-2-es Wigan fellett aratott győzelemmel (valamint a Tottenham West Ham United-tól elszenvedett vereségével). Az Arsenal Highburyben elért eredményei: 2010 lejátszott mérkőzés során 1196 győzelem született, 475 döntetlen és mindössze 339 vereség. 4038 gólt lőttek az Ágyúsok és 1955-öt kaptak.

A csúcspontja a szezonnak a klub csodálatos menetelése volt a 2005/2006-os Bajnokok Ligája sorozatban, ahol is bejutott a csapat a párizsi döntőbe. A 12 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozat a bizonyítéka, hogy az Arsenal kiérdemelte helyét a döntőben a Barcelona ellen május 16-ban a Stade de France stadionban. Annak ellenére, hogy Jens Lehmannt a 18. percben kiállították, az Arsenal szerezte meg a vezető találatot Sol Campbell fejesének köszönhetően. A második félidőben a spanyolok két késői góllal azonban összetörték a Párizsba utazó szurkolók szívét.

Irány az Emirates Stadionba

Miközben az Arsenal készült az Emirates Stadionba költözésre az Ágyúsok kapitánya és egyben legtöbb gólt szerző játékosa Thierry Henry elkötelezte magát az Arsenal mellett mielőtt csatlakozott volna a világbajnoki döntőig menetelő francia válogatotthoz Németországban. 2006 július 6-án a klub elhagyta a Highbury-t, mely 93 éven keresztül a csapat otthonaként szolgált, és új otthonukba költöztek. Dennis Bergkamp, a legendás csatár Ajax elleni búcsúmérkőzése volt az első lejátszott mérkőzés az Emirates Stadionban.

 
Látogató
Látogató van az oldalon.
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Ne lopj!!!
 
Szavazás
Ki nyeri a Premier League-t?

Man. Utd.
Chelsea
Arsenal
Liverpool
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Arsenal
 
Szavazás
Melyik a legjobb kapus?

Edwin Van Der Sar
Oliver Kahn
Jens Lehman
Grégory Coupet
Iker Casillas
José Manuel Reina
Petr Cech
Francesco Toldo
Dida
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nézz be máskor is!
www.arsenallap.gportal.hu-azoknak akik szeretik az Arsenalt és azoknak akik nem!!!
 
Berkamp
       
 
Van Persie

     

 
Névnap

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77